Manuálterápia
Egy rezidens szemével

Sokan közülünk a diploma átvételével egy orvosi szemléletet hoznak magunkkal a betegek, a betegségek és a kezelés tekintetében. Az egyetem alatt sok mindent megtanultunk, de a mozgásszervi vizsgálatok mégsem tartoznak az erősségeink közé. A szakmai tapasztalatszerzés első fázisaiban a tanultakra támaszkodva haladunk előre az első sikerélményekkel így gazdagodva. Sokszor vagyunk viszont tapasztalatlanságunk miatt bizonytalanok, ilyenkor az ember a könyvekre, vagy az idősebb kollégáktól ellesett fogásokra támaszkodik, akiknek leterheltségük miatt nincs ideje oktatni és a túlterheltség miatt mi is a mély vízben találjuk magunkat. Minél több beteggel foglalkozunk a későbbiekben, annál inkább fény derül a hiányosságainkra. Előfordul az is, hogy a hagyományos módszerekkel mégsem a várt eredményhez jutunk és szembesülünk annak korlátaival is. Ekkor kezdjük el szélesíteni látókörünket, pótlást keresni gyakorlati hiányosságainkra, új megoldást a felmerült problémákra. Sokszor nem is betegeink megoldatlan panaszai vezetnek el minket más módszerekhez, hanem saját gondjaink.

Mozgásszervi betegekkel leggyakrabban a reumatológusok, ortopédusok, ideggyógyászok, gyógytornászok családorvosok találkoznak. Elsősorban ők, de más szakterületen dolgozó orvosok is, előbb vagy utóbb így találkoznak a manuálterápia diagnosztikai és terápiás módszervilágával és a tanfolyammal.

A tanfolyam elvégzésével lehetőséget kapunk egy non-invazív módszerre, amellyel többet tudunk észlelni, mint eddig hittük volna, és szinte azaz érzésünk támad mintha az ízületekbe látnánk és korábban csak vakon tapogatóztunk volna. Itt végre megtanulunk alaposan mozgásszervi beteget vizsgálni. A tanfolyam radiológiai előadásain olyan részletek kerülhetnek ismertetésre, melyekre korábban vagy nem figyeltünk, vagy fel sem hívták a figyelmünket. Sokszor nem is gondoljuk mennyire fontos támpontokat adnunk egy radiológusnak, hogy könnyebben tudja megerősíteni vagy kizárni feltevésünket, de ehhez ismerni kell az Ő szempontjaikat is. Másképp kezdjük el nézni a képeket és a panaszokat, más szempontok szerint elemezni az ok-okozati viszonyokat. Meglepő összefüggéseket tapasztalhatunk a szervezet eddig távolinak tűnt részei között. Felismerésre kerül sok, eddig idiopathiásnak tekintett csontfájdalom eredete, műtét nélkül korrekcióra kerülhet akár egy medence dysfunkció, a lábhossz-különbség kiegyenlítődhet néhány kezelés után.

Ahogy belemélyedünk a manuálterápia lényegébe, hirtelen nélkülözhetetlenné válik az anatómiai könyv, (ami eddig nem kötött le) és önként vesszük elő, mert rájövünk hogy nélkülözhetetlen. A tanfolyamot elvégzők olyan ismertetekre is szert tesznek, melyek a szokásos "tornázzon többet" homályba vesző mondata helyett, világos, könnyen kivitelezhető és hasznos gyakorlat sorozatokat kapnak. Szorosabb kapcsolat épül ki orvos és gyógytornász között azzal, hogy a másik munkájának problémáiba is beleláthatunk. Közös nyelvet és szorosabb együttműködést alakíthatunk ki, ami a gyors eredmény érdekében elengedhetetlen. Végre képessé válhatunk, a képzés nagy hiányát képező életmód-tanácsadásra, amit nap, mint nap elvárásként támasztanak velünk szemben a betegek. A mai világban bármilyen területen fontos a gyors és hatékony technika, így a gyógyításban is. A terápia elsajátításával erre is lehetőséget kapunk bizonyos kórképekben. Megalapozott mozgás-tartás rendszerelméletet tudunk a betegnek felmutatni, amivel megértheti betegsége lényegét, ezzel javítva együttműködését.

A fent leírtakra álljon itt egy példa egy reumatológus rezidenstől:

" Mit jelentett nekem ez a tanfolyam, azt legjobban saját példámmal támaszthatom alá. Mindig rendszeresen sportoltam, így az átlag emberhez képest komolyabb testtudatom alakul ki. A két alsó végtagom között 2 cm-es látszólagos hossz különbség volt, ami nem látványos, de pont elég ahhoz, hogy a megborult statika miatt esetleges gerinc panaszokhoz vezessen. A fokozott munka és stressz, kevesebb mozgás mellett egyre gyakrabban jött elő derékfájásom. Gyógyszereket szedni nem akartam, a betegeknek sem akartam azzal példálózni: nyugodjon meg, nekem is szokott fájni a derekam. Ha már magamon sem tudok segíteni, hogy akarok másokon? Kerestem a lehetőségeket. Az interneten bukkantam rá a manuálterápiára. Az első kurzus alkalmával kiderült a medencecsontjaim egymáshoz képest jelentősen elmozdultak, ez okozhatja a látszólagos végtaghossz különbséget és a deréktáji fájdalmaimat. A problémát 5 perc alatt a megfelelő technikákkal megoldottuk és megszűnt ez az évek óta fennálló lábhossz különbség. Természetesen ez nem volt elég, rendbe kellett tenni a gerincemet is, mert a megborult alapok a gerincemre is kihatottak, így azt is "helyre kellett rakni". Ez után jöhetett a gyógytorna, hogy az eredményt fenn is tudjam tartani, mivel az izmok "visszarángattak" volna mindent a korábbi megszokott helyzetbe. Azóta csak komoly terhelés mellett jönnek elő, ritkán a panaszaim és ezt a módszert azóta már ismerőseimen is sikeresen alkalmazom."

Statikai problémáknak nem lehet gyógyszer a végleges megoldása, ott a megborult egyensúlyt kell helyreállítani és csak kiegészítésként alkalmazni, megfelelő indikációk alapján a gyógyszeres terápiát. Ha egy betegnek sikerélménye van, szívesebben működik együtt, így gyógyulási ideje is rövidebb lehet. Ez nem egy csoda technika, nem mindenkinél alkalmazható és a betegeknek is aktívan részt kell vennie a gyógyulásban. De mindenképp egy hatékony eljárás és megoldás lehet nagyon sok mozgásszervi panasz esetén.

2006. július 25. dr. Zsiska Beáta

reomatológus szakorvos jelölt